Bárki, aki valaha kutatásban dolgozott pontosan tudja, hogy milyen fáradságos és időigényes munkával jár a kutatáshoz szükséges adatok megszerzése. Ráadásul a begyűjtött adatok egy része még korántsem biztos, hogy a kutatás szempontjából is megfelelő minőségű lesz. Milyen jó lenne egy egységes és hiteles adatbázis, ahonnan a kutatók számukra releváns, nyers adatokat tudnának lekérni pár kattintással, ugye?
Karon viselhető érzékelő
Pontosan erre kínál megoldást a Verisense Health Rt. digitális egészségügyi szoftver- és adatkezelő vállalat, mely a Shimmer Researchből vált ki. A Shimmer számos piacon tevékenykedik, azonban ezen ágazatuk iránt olyan mértékű igény jelentkezett, hogy érdemes volt egy külön céget létesíteni, mely ebben a formában már fokuszáltan tud reagálni. Az „anyavállalat” megalapozva az új cég sikerét, mind finanszírozási, marketinges, adminisztrációs és minőség ellenőrzési segítséget nyújt a Verisense számára. Az erős alapoknak köszönhetően 3 – 6 hónapon belül már teljesen önállóvá válik, a várakozások szerint.
Bár a Verisense harmadik partnerektől is fog szenzorokat és egyéb egészségügyi technológiákat beszerezni, a két cég közötti kapcsolat sem fog megszűnni, ugyanis a Shimmer továbbra is fog hordozható érzékelőket szállítani a számukra, sőt a Verisense lesz a kizárólagos értékesítője e termékeknek. Ezen érzékelők már a kezdetektől fogva klinikai és távoli betegkutatási célokra lettek kifejlesztve. Ráadásul a Verisense átveszi a Verisense Digital Health Panel (DHP) tulajdonjogát is, melyet 2022-ben indított el a Shimmer, azzal a céllal, hogy klinikai kutatások számára biztosítson, nyers, megbízható és valós idejű adatokat.
Mindehhez a Verisense klinikai vizsgálatokon résztvevő és egészséges önkénteseket is toboroz, az IRB által is jóváhagyott longitudinális kutatásuk keretében. A résztvevők havi felméréseken vesznek részt, melyek adatait, a karon hordozható szenzor adataikat és kórtörténetüket osztják meg a céggel. Ezen adatok jól összevethetők, a betegek önbevallásuk által megadott adatokkal, a gyógyszertári feljegyzésekkel, valamint a tokenizált orvosi adatokkal. Mindennek köszönhetően egy hosszú távú, teljes képet adó, digitalizált adatbank jön létre. A kutatók így, egy jól nyomon követett, valós adathalmazhoz férhetnek majd hozzá, pár kattintással.
A Verisense kezdetben az agy megbetegedéseire fog koncentrálni úgymint, az Alzheimer-kór, a bipoláris zavar, vagy a Parkinson-kór, de módszereiknek hála, könnyen fognak terjeszkedni egyéb indikációk irányába is.
Forrás: Biobanking.com






